Nemrégiben úgy döntöttünk, hogy alapos felújítást végzünk a lakásban. Évek óta halogattuk már ezt, pedig nagyon ráfért volna a házunkra a falak újrafestése, a bútorok, berendezési tárgyak kicserélése, és nem ártott volna új parketta és szigetelés sem. Nem ok nélkül halogattuk mindezeket, és nem is annyira a lustaságunk állt a háttérben: sokkal inkább arról volt szó, hogy anyagilag nem engedhettük meg magunknak, hogy belevágjunk a felújításba. A dolgok azonban örömteli módon pozitív fordulatot vettek: mind én, mind a párom új munkahelyen kezdtünk dolgozni, ahol jelentősen jobb fizetést kaptunk, mint korábban bármikor. Egy kicsit gyűjtögettünk, minden hónapban félretettünk, amennyit tudtunk, és egy idő után éreztük, hogy már elégséges anyagi kerettel rendelkezünk ahhoz, hogy megtegyük a régóta tervezett lépéseket. Ahogy haladtak előre a munkálatok, egyre inkább láttuk, hogy ez az egész mennyire jó ötlet volt. A lakás különféle részei egyre szebbek lettek, és sokkal otthonosabban kezdtük érezni magunkat. Egyetlen rossz emlékünk maradt ebből az időszakból, mégpedig a függönyök megvásárlása. Itt ugyanis alaposan átvertek minket: hiába tűntek újnak a megvételükkor, nagyon hamar kiderült, hogy rossz minőségűek, és könnyen szétszakadtak. Nem tudunk sok mindent tenni, pedig még annak is utánanéztem, hogy milyen ügyvédi irodák tudnának segíteni a kártérítésben.
Ekkor találtam rá a Tatár Borisz Ügyvédi Irodára, amelyet akkor még nem kerestünk fel, de később számos problémánk megoldásában a segítségünkre voltak. Az ügyvédi irodát azért is ajánlom mindenkinek, mert számos területen nyújtanak szolgáltatásokat. Ilyen például a a Műhiba perek témája, de például családjogi, ingatlanjogi problémákban is érdemes hozzájuk fordulni. A Tatár Borisz Ügyvédi Iroda egy olyan szakmai műhely, amely a hivatástudatot és az ügyfélközpontúságot egyaránt alapértéknek tekinti. Az iroda célja, hogy a polgári jog valamennyi területén kimagasló színvonalú, ugyanakkor emberközeli jogi szolgáltatást nyújtson, legyen szó magánszemélyek vagy vállalkozások ügyeiről. A budapesti székhelyű iroda tevékenysége az ország egész területére kiterjed, és számos sikeres megbízás igazolja szakmai megbízhatóságát.
Az ügyvédi csapat tagjai – dr. Tatár Borisz, dr. Bárczi Dominik, valamint ügyvédjelölt kollégáik – elkötelezettek a jog iránt, és minden esetben a legmagasabb szakmai színvonalat képviselik. Hisznek abban, hogy az alapos felkészültség, a precíz munkavégzés és a folyamatos fejlődés a legjobb garancia az ügyfelek bizalmának megőrzésére. Az iroda működésének középpontjában az átláthatóság és a határidők pontos betartása áll. Minden megkeresésre reagálnak, minden ügyfelet visszahívnak, és külön figyelmet fordítanak arra, hogy a sürgős esetek azonnali intézkedést vonjanak maguk után. A jogi munka számukra, amellett, hogy adminisztratív feladat, alkotómunka is, amely gondolkodást, elemzést és felelősségteljes döntéshozatalt igényel.

Az iroda szakterületei közé tartozik a cégeljárás, családjog, munkajog, ingatlanjog, peres képviselet, szerződések joga és kártérítési ügyek. Legyen szó házassági vagyonjogi szerződésről, munkaszerződésről, ingatlan adásvételről vagy baleseti kártérítésről, műhiba perekről, a Tatár Borisz Ügyvédi Iroda minden esetben gondoskodik a szakszerű jogi képviseletről. Az iroda emellett nagy hangsúlyt fektet a modern technológiák alkalmazására is, hiszen a digitalizáció lehetővé teszi, hogy az ügyfelek bárhonnan, biztonságosan és kényelmesen intézhessék ügyeiket. Ugyanakkor a személyes kapcsolat fontosságát sosem veszítik szem elől – a bizalom, a közvetlen kommunikáció és az elérhetőség számukra alapvető. A Tatár Borisz Ügyvédi Iroda tehát nem pusztán jogi képviseletet nyújt, hanem értéket teremt: biztosítja, hogy minden ügyfél ügye megfelelő figyelmet kapjon, és a jogi megoldások mindig a legjobb eredményt szolgálják.