Hab a tortán – függönyök jó minőségben

Egy jó szállásnak sok előnye van. Természetesen főként azokra a szolgáltatásokra gondolok, amelyek feldobhatnak egy nyaralást, vagy téli üdülést. Számunkra is az egyik legfontosabb szempont egy színvonalas hotel, vagy apartman kiválasztása akkor, amikor üdülésre szánjuk rá magunkat. Mint ahogy sok mindenkinek, nekünk is volt részünk rossz tapasztalatokban: akadtak olyan nyaralásaink, amelyeket beárnyékolta az alacsony színvonalú szolgáltatás, a rossz minőségű reggeli, vagy éppen a nem éppen kedves személyzet. Szerencsére azonban egy ideje már ki tudjuk kerülni az ilyen helyeket, hiszen az évek során rutinossá váltunk az uazásokat és a szállások kiválasztását illetően. Idén is sikerült jól választanunk, sőt, túlzás nélkül mondhatom: rég volt ennyire jó élmény egy közös üdülés. Szokásunktól eltérően most nem nyáron, hanem télen utaztunk: gondoltuk, ezt is érdemes kipróbálni, még ha egy efféle kikapcsolódás során nem is tölthetünk sok időt a szabadban. A végén úgy jöttünk haza, hogy megbeszéltük, biztosan csinálunk még ilyet. Számomra hab volt a tortán, hogy a szobámban gyönyörű függönyöket helyeztek el: rögtön tudtam, hogy ilyeneket akarok én is otthonra. Később sikeresen be is szereztem néhányat.

A szállás, ahol ez a sok szuper élményt átélhettünk, a hajdúszoboszlói Ilona Apartman volt. A hajdúszoboszló szállások apartman kifejezések tökéletesen összetartoznak ezen a kellemes kikapcsolódást nyújtó helyen. Így is kerestünk anno a Google-ben, amikor rájuk akadtunk – kiemelt helyen voltak!

Ha olyan szálláshelyet, apartmant keres valaki Hajdúszoboszlón, ahol a kényelem, a családbarát légkör és a fürdő közelsége egyszerre adott, az Ilona Apartman tökéletes választás. Hajdúszoboszló szívében, mindösszesen 100 méterre a strand bejáratától helyezkedik el, így a pihenés már a megérkezés pillanatában elkezdődik. Az apartmanház teljesen felszerelt, tiszta és barátságos lakásai ideálisak kisgyermekes családok, idősebb vendégek és párok számára is. A vendégek különösen kedvelik az otthonos hangulatot, a kedves fogadtatást és azt, hogy minden fontos helyszín – éttermek, üzletek, gyógymedencék – gyalogosan elérhető. A nyári szünidőben vagy az év bármely más szakában a város nyüzsgése és a Hungarospa fürdőkomplexum kínálta élmények garantálják, hogy minden korosztály feltöltődve térjen haza.

Az Ilona Apartman kiváló választás mindazoknak, akik Hajdúszoboszló szívében, a fürdőkomplexum közvetlen közelében szeretnének megszállni. A Jókai sor 17/a szám alatti épületből csupán néhány lépésre van a híres gyógyfürdő, az Aqua-Palace vagy akár a strand főbejárata is, de a városi élet nyüzsgése is könnyen elérhető. Aki csendesebb környezetre vágyik, annak az Ilona Apartman II. ajánlott, ahol barátságos árak és nyugalom várja a vendégeket. A szállások minden igényt kielégítenek: modern berendezés, klimatizált, jól felszerelt apartmanok, korlátlan wifi, saját szobaszéf és gyógymatracos ágyak biztosítják a kényelmet. A nagyobb, 80 négyzetméteres apartmanok ideálisak családok számára, külön hálószobákkal és tágas nappalival. A házigazda, Papp Lászlóné Ilona, három évtizede gondoskodik vendégei elégedettségéről, az apartman pedig éjjel-nappal biztosít segítséget, ha szükség lenne rá. A vendégek rendszeresen visszatérnek, elégedett értékeléseik pedig visszatükrözik azt a meleg, otthonos légkört, amit az Ilona Apartman kínál. A szálláshely 100% pénzvisszafizetési garanciát is vállal, így a pihenés valóban gondtalan lehet.

Remélem sikerült sokaknak segítenem egy jó tipp adásával, azok közül, akik a „hajdúszoboszló szállások apartman” keresgéltek volna, de kaptak most egy tuti tippet.