Pár nappal ezelőtt észrevettem, hogy a telefonom képernyője egyre kevésbé működik jól. Nem érzékel minden érintést, nem nyit meg dolgokat a huszadik kattintás után sem, és hasonló problémák vannak már vele.
Úgy voltam vele, hogy majd a jövő héten keresek egy mobiltelefon szervizet Budapesten, lévén, hogy már péntek volt, mire oda eljutottam, hogy ez így tarthatatlan, és arra gondoltam, hétvégén biztos nincs nyitva semmi ilyesmi üzlet. Azonban rosszul gondoltam!
A férjemmel ugyanis megbeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk függönyt vásárolni, mivel a hálószobánkban a függöny már hónapok óta el van szakadva, és kezd mindkettőnket eléggé zavarni. Az Allee bevásárlóközpontba mentünk függönyvásárlás céljából, amikor megláttam, hogy van ott egy mobiltelefon szerviz, ami hétvégén is nyitva van. Ez ma reggel volt, azaz szombaton, viszont ma már sajnos a telefonszervizre nem volt időnk, így, mivel megtudtam, hogy még vasárnap is nyitva vannak, arra gondoltam, holnap visszatérek hozzájuk.
Előtte azonban végeztem egy kis online kutatást a cégről, az áraikról, és arról, hogy hogyan dolgoznak. Most pedig azért írom ezt, hogy nektek is bemutassam őket egy kicsit, mobiltelefon szerviz Budapest? – Mindenképpen őket keresd!
A cég honlapja, amelyről szó van, nem más, mint az lcdfix.hu.

A weboldalt megnyitva az első információ, ami szembeötlik az az, hogy egy márkafüggetlen mobiltelefon szervizzel állunk szemben. Ennek már nagyon örültem, ugyanis a Xiaomi telefonommal már több helyről elhajtottak azzal régebben, amikor szervizre volt szükségem, hogy ők például csak iPhone vagy Samsung telefonokkal foglalkoznak. Ugyanitt olvashatjuk az oldalon azt, hogy prémium kiegészítőket találunk náluk, és hogy mobiltelefon adás – vétellel is foglalkoznak.
Ezektől az információktól jobbra pedig a legjobb részt olvashatjuk! Mégpedig azt, hogy az lcdfix.hu–nál nem kell a készülékünkre napokat várni, hanem a legtöbb javítás egy órán belül már hipp–hopp kész is van! Ráadásul időpontot sem szükséges foglalni náluk, elég, ha ellátogatunk hozzájuk, és már állnak is rendelkezésünkre!
És hogy hol találjuk meg őket? Ahogyan említettem, én az Allee – ban bukkantam rájuk, azonban az lcdfix.hu weboldalán a legfelső sávban rögtön láthatjuk, hogy már a Duna Plaza területén is elérhetőek, így már két szervizzel rendelkeznek Budapest városában, és már nemcsak Budán, de Pesten is meg lehet őket találni, ha valakinek így kényelmesebb!
Nekem egy Xiaomi Redmi Note 11 telefonom van, így az oldalon is az ehhez kapcsolódó opciót kerestem meg: rákattintottam a felső sáv lehetőségei közül a „kijelző csere” címszóra, majd ezen belül kiválasztottam a „Xiaomi kijelző csere” részt. Nagyon tetszett, hogy itt is a legelső infó, amit megláttam az volt, hogy 1 órán belül ki is cserélik a telefon kijelzőjét. Kicsit lejjebb görgetve minden telefon típusonként fel van sorolva, és ugyanitt árlistát is látunk a típusok mellett a kijelző cserével kapcsolatban. Az lcdfix.hu csapata nagyon kedvező árakon dolgozik, azt hiszem, más szervizeknél nem is láttam ezelőtt ilyen jó árakat, így ilyen szempontból is mindenképpen megéri őket választani.
Összefoglalva tehát, nekem nagyon szimpatikus az, hogy hétvégén is nyitva vannak, ráadásul elég hússzú nyitva tartással, szombaton reggel 10 órától este 9 óráig, illetve vasárnap is reggel 10–től egészen este 7–ig. Az is tetszik, hogy nem kell otthagynom a telefonomat napokra, hanem mindössze egy órát kell várnom, és már kész is a kijelző csere, amit ráadásul nagyon jó áron csinálnak. Ahogyan említettem, szerintem szuper, hogy márkafüggetlen szervizről beszélünk, és természetesen nemcsak kijelző csere miatt fordulhatunk hozzájuk, hanem adás–vétellel is foglalkoznak, kiegészítőket is árulnak, és az akkumulátor csere sem akadály nekik.
Én már alig várom, hogy holnap ellátogassak a szervizbe, és új kijelzőt kapjak! Mindenkinek sok szeretettel ajánlom az lcdfix.hu oldalát! Ha profi segítségre vágysz, korrekt szervizet keresel, és mindezt kedvező áron, akkor mindenképpen az lcdfix.hu a legjobb döntés!