Amíg a szomszédban ügyvédi iroda működött, és a felsőbb emeletek is üresen álltak, valahogy nem is zavarta egyikünket sem, hogy a bérelt lakásunk ablakain nincs se redőny, se sötétítő. Este legfeljebb a saját lámpáink fényét láttuk visszacsillanni, és kész. Most viszont, hogy új lakók költöztek fölénk és mellénk is, és szemben is gyakran ég a villany esténként, elég sokszor kapom magam azon, hogy kifejezetten kényelmetlenül érzem magam a világító ablakok között. Bár vannak olyan szakaszok, amikor nincs semmi, és olyankor alábbhagy bennem ez az érzés és a cselekvés gondolata, mégis vissza-visszatér a dolog. Nem azt gondolom, hogy bárki is bámulna minket, hiszen mi sem leselkedünk az ablakban, és látom, hogy más sem kukucskál… Mégis egyszerűen hiányzik az a szintű intim biztonságérzet, amit egy nem áttetsző függöny vagy redőny tud adni. Talán banális lehet ez a kitárulkozás, hiszen mibe tartana a meglévő függönyöket lecserélni? De hatalmas ablakokról, nagy beltérről van szó, tehát egyedi függönyöket kell csináltatni, a tulajdonosokat pedig nem hatja meg a dolog…
Többek között ezért is várom, hogy végre saját otthonunk legyen, és nemcsak a sötétítésen szoktam agyalni, hanem a világításon is. Így kerültem egy nap a Smart Electric Hungary oldalára egy online böngészgetés során. Prémium világítás és VBF villamos felülvizsgálat | Smart Electric Hungary: leginkább így lehetne összefoglalni a cég esszenciáját. A smartelectrichungary.com oldalon részletesen bemutatják, hogy a villamos biztonsági felülvizsgálat során mi történik. A hatályos előírásoknak megfelelően ellenőrzik az elektromos rendszert, a vizsgálat eredményei alapján pedig átbeszélik megbízójukkal a továbbiakat, hiszen lehet, hogy szükség lesz hibaelhárításra. Ez minden felelős tulajdonos vagy üzemeltető számára fontos lehet, aki szeretné biztosra tudni, hogy minden szabályosan és problémamentesen működik.
A cég másik fontos szakterülete a világításkorszerűsítés. A smartelectrichungary.com oldalról többek között azt is megtudhatjuk, hogy a korszerű megoldásokkal energiatakarékosabb rendszer alakítható ki, ami hosszú távon a költségek csökkenésében is megmutatkozik. Prémium világítás és VBF villamos felülvizsgálat | Smart Electric Hungary: a cég sokkal többet kínál szimpla technikai szolgáltatásnál, ugyanis a villamoshálózat zavartalan üzemelése komoly biztonságot ad. A smartelectrichungary.com-ról megtudhatjuk még, hogy szolgáltatásaiknál nagy fókuszt kap még az eddigiek mellett a kivitelezés is, ugyanis irodaházak és üzlethelyiségek épületvillamossági rendszereinek kialakítását is vállalják. Emellett a hibaelhárítás és a karbantartás sem maradhat el, természetesen ezekkel kapcsolatban is bizalommal fordulhat hozzájuk bárki. Nekem tetszik az, hogy ilyen transzparensen kommunikálnak az oldalon, és megtudhatunk minden fontos dolgot, ami az induláshoz kell. A weboldalukon is könnyű eligazodni, nincs túlzóan sok menüpont vagy felesleges információk tömkelege. Ezek talán apróságnak tűnnek, de amikor valaki szolgáltatót keres, szerintem a konkrétumok sokszor többet jelentenek, mint néhány jól irányított, hangzatos mondat.
Ráadásul még referenciákat is látunk náluk! Itt még írnak is röviden a projektekről, nem csak képeket kapunk. Ismét a korrektséget tudom csak kiemelni. Ugyanez igaz a kapcsolatfelvétel módjára is, ugyanis nemcsak telefonos és e-mailes opció van, hanem egy kapcsolatfelvételi űrlapot is ki tudunk tölteni. Itt néhány alapvető adatot kell csak megadnunk, és amint tudnak, kapacitásuktól függően fel is veszik velünk a kapcsolatot. Ennél szerintem nincs kényelmesebb, hogy felhívnak, hogy átbeszéljék velünk a továbbiakat, és időpontot is egyeztethetünk velük egyúttal.
Prémium világítás és VBF villamos felülvizsgálat | Smart Electric Hungary: a világítás nem olyan terület, ahol megéri okoskodni, ugyanis a rendszer maga és a hálózat biztonságos működése profi szakembert kíván. A Smart Electric Hungary számomra igencsak meggyőzőnek bizonyult, mert transzparensen és korrekt módon kommunikálnak szolgáltatásaikról.

