Nektek is meggyűlik a bajotok a ház körüli teendők elosztásával? Nálunk nem a klasszikus értelemben konfliktusos a dolog, inkább az a probléma, hogy túlságosan bénának tartjuk magunkat néhány feladathoz, vagy éppen rástresszelünk. Plusz vannak olyan dolgok, mint a tériszony: nem nagyon tudsz vele mit csinálni. Olyan szerencsénk van, hogy mindketten rettegünk már csak egy székre felállva is – kész kaland így például villanykörtét cserélni vagy levenni, feltenni a függönyöket. Pláne úgy, hogy egy polgári lakásban élünk, a bérlemény pontos adatait nem tudjuk, de körülbelül 3 és fél méter magasak lehetnek a szobák.
Pedig a függönyleszedéssel nem is feltétlen kéne, hogy bajom legyen. Kislányként rengeteget segítettem a magaslati tevékenységekben otthon: amikor az egész család szedte a meggyet a kiskertben a fáról, persze, hogy én voltam az, aki felmászott. Vagy ha a szekrény tetejéről kellett valamit levenni, szintén bátran veselkedtem neki. Nagymamám a függönyöket mindig úgy szedte le, hogy a kerek, kinyithatós asztalunkra állt fel, ebben is volt, hogy segítettem neki. Szóval igenis van tapasztalatom a függönyökkel, és a magassággal is. Aztán valami egyszer megtört bennem, még kisiskolásként, amikor a mozgólépcső nagyon meredek és félelmetes volt… Onnan kezdődött az egész. Úgyhogy kamaszként és felnőttként mindig azon voltam, hogy egyre jobban visszanyerjem a magabiztosságomat ilyen helyzetekben, de létrára például azóta sem mászom szívesen. Pláne, hogy többször volt lábtörésem is, lépcsőről is estem már le. Szóval nálunk a függönnyel kapcsolatos teendők perpillanat félig „férfimunkának” számítanak, de még a barátom is remegő lábakkal száll le a létráról… A szememben ettől nem kevésbé férfias, sőt; de tudom, hogy ha tágabb ismerősi körben szóba kerülne, mekkora tortúra nekünk egy függönycsere, akkor biztos lenne pár meglepett vagy sajnálkozó pillantás. De kérlek, mutassatok nekem olyan embert, aki imád függönyt cserélni, pláne magas ablakokon! Nem hiszem el, hogy van ilyen, hacsak nem ipari alpinista, vagy hasonló, adrenalint hajszoló személyről van szó.
Bár nem vagyok vakmerő, inkább felelősségteljes, azt gondolom, ez is egy jó tulajdonság – a cégemnek is a legjobbat szeretném természetesen. Így emlékezetes számomra, amikor a látóterembe került a Gross Office Kft., pontosabban a weboldaluk, a szekhelycentrum.hu. Itt megtudtam, milyen sok előnnyel jár egy cég életében a székhelyszolgáltatás. Persze érdemes mindennek utánajárni, például hogy mik a székhelyszolgáltatás feltételei, milyen költségekre számíthatunk, és még jó pár kérdés felmerülhet… Meg úgy egyáltalán: mi is az a székhelyszolgáltatás, és miért jó nekünk?
- A székhelyszolgáltatás könnyebbé teszi a céges mindennapokat
Adott, hogy egy bejegyzett cégnek, vállalkozásnak székhelye van. Azonban az nem magától értetődő, hogy e mellé szolgáltatás is párosuljon. Pedig megéri ebben gondolkodni, ugyanis a cégtábla kihelyezésétől a postai küldemények kezelésén át, egészen a hatóságok fogadásáig számos dologban számíthatunk a Gross segítségére. További előny, hogy ingáznunk sem kell a helyszínre, ugyanis bárhonnan is dolgozzunk ténylegesen, a budapesti vagy újlengyeli székhelyünkön tartják a frontot. - Nem keveredik a munka és a magánélet a székhelyen
Ahogyan a weboldal is kiemeli, több szempontból is hátrányt jelenthet, ha a cégünk a lakcímünkre van bejelentve, ahol életvitelszerűen is tartózkodunk. Ott van például az építményadó kérdése, nem beszélve arról, hogy például a kéménysöprésért is fizetnünk kell akkor, ha a lakásba cég van bejegyezve, pedig alapesetben ingyenes szolgáltatásról beszélünk. A közüzemi szolgáltatóknál is kedvezőtlenebb díjszabásba kerülhetünk. Emellett a hatóságok látogatása és kényszerintézkedései sem lennének kellemesek otthonunkban. - Anyagi téren és az időgazdálkodást tekintve is praktikus megoldás
A székhelyszolgáltatás költsége töredéke annak, mintha egy belsős munkatárs tartózkodna a helyszínen, és végezné el azokat a feladatokat, amelyeket a Gross Office Kft. vállal – gondoljunk egy rész- vagy teljes munkaidős alkalmazott teljes bérköltségére, szemben a szekhelycentrum.hu felületen olvasható aktuális árakkal. Ráadásul nincs ingázás, nem kell ott tartózkodnunk a helyszínen, az ország bármely szegletéből végezhetjük el a ránk eső feladatokat. Maximális kényelmet jelent, hogy küldeményeinket eljuttatják számunkra. - Budapest vagy Újlengyel – csak rajtunk áll a döntés
A székhelyszolgáltatás feltételeit és lehetőségeit a honlap is bemutatja, de amit mindenképpen érdemes kiemelni, az a két Pest megyei, igen különleges helyszín. A presztízsértékkel is bíró Budapest – fővárosként – egy biztonságos választás, viszont Újlengyel adóoptimalizálási szempontból lehet különösen megfontolandó. A településen székhellyel rendelkező cégeknek ugyanis nem kell az önkormányzat részére kifizetniük az iparűzési adót, ami cégünk számára nagyon komoly megtakarítást jelenthet. - Az igénybevétel menete is kényelmes és gyors
A weboldal már eleve azt a benyomást kelti, hogy egy gondosan összeállított, komoly szakmai alapokon nyugvó, de mégis könnyen értelmezhető tartalommal találkozunk náluk, amelyet igényes megjelenés keretez. Amint felvesszük velük a kapcsolatot, megtapasztalhatjuk, hogy pusztán a folyamat legvégén van szükség a személyes találkozásra. Ehhez pedig bármely budapesti vagy vidéki irodájuk tudja biztosítani a helyszínt, így mindenki megtalálhatja a számára komfortos megoldást. - A Gross Office Kft. megbízható partner a székhelyszolgáltatás terén
A 14+ éves működésük, valamint a 16 ezernél is több, elégedett és bizalommal teli ügyfél megléte arról árulkodik, hogy komoly szakértelemmel bírnak a piacon, és megéri rájuk bízni cégünk székhelyének ügyeit. Fontos számukra, hogy az általuk nyújtott szolgáltatás színvonalas legyen, és mindent megtesznek azért, hogy ügyfeleik kényelmét szolgálják. Telefonon és kapcsolatfelvételi űrlap segítségével is jelezhetjük feléjük érdeklődésünket. Bár sok információ érhető el az oldalon, bármilyen felmerülő kérdésre szívesen válaszolnak.
Noha ez a hat pont nem fedi le teljesen, mit is jelent pontosan a székhelyszolgáltatás, mennyi előnye van, és miért tartozik az élvonalba a Gross Office Kft. a piacon, de némi képet ad arról, hogyan kapcsolatunk a következő fokozatra a vállalkozásunkhoz tartozó kötelezettségeink terén. Ami pedig jó a cégnek, az tulajdonképpen nekünk is. A Gross Office Kft.-t egyébként az egyik netes nézelődésem közben fedeztem fel, és azóta is hálát adok érte, hogy a kereső az első találatok között dobta fel nekem. Azóta már többeknek is ajánlottam a székhelyszolgáltatást, és hogy fedezzék fel a szekhelycentrum.hu-t. Ennyire jó áron ritkán lehet kifogni ilyen minőségi szolgáltatást ezen a téren, így számomra a Gross Office Kft. magasan kiemelkedik a versenytársai közül. Ha pedig valami jó ajánlatra bukkanok, akkor mindig szívesen informálom róla a szűkebb és tágabb környezetemet, mert úgy gondolom, hogy hasznos dolog megosztani a pozitív tapasztalatainkat, izgalmas felfedezéseinket.

Azzal kapcsolatban, hogy mik a székhelyszolgáltatás feltételei, költségei és a csomagban foglalt konkrét ajánlat, a Gross Office Kft. oldalán tudsz tájékozódni, úgyhogy neked is csak azt tudom mondani, kedves olvasó, hogy minden további részletért kattints a szekhelycentrum.hu-ra. Ha szeretnéd kihozni céges életedből és székhelyedből a maximumot, szerintem nem érdemes kihagyni ezt a remek lehetőséget.