A függöny mögött: a gázkazánok és szerelőik mindennapjai

A lakástextil és -dekoráció ugyanúgy díszít egy helyiséget, mint az emberek esetében a különféle kiegészítők. Vannak, akik esküsznek rá, de a minimalista stílus kedvelői szerint csak felesleges pénzkidobás, és pont a lényegről tereli el a figyelmet. Emeleti lakások esetében akár el is hanyagolható kelléknek tekinthető a függöny, hiszen az utcán járókelő emberek nem pillanthatnak be az otthonokba – bár a szomszédok igen. Házak esetében már szükségessé válik valamiféle „védőfal” elhelyezése az utca és az otthon közé. Plusz sötétítőkkel még jobban kizárható a külvilág. Ez különösen akkor fontos, amikor a lakók hosszabb időre elutaznak, és a lakás vagy a ház őrizetlenül marad.

Amikor tavaly télen egy vidéki fürdővárosba utaztunk pár napra, akkor mi is jól elsötétítettük az ablakokat a kíváncsi tekintetek elől. A szomszédnak azért adtunk egy kulcsot mindenesetre, majd útnak indultunk. A pár nap eltelte után kipihenten, élményekkel feltöltődve érkeztünk haza. A lakásba belépve azonban azt vettük észre, hogy mintha kissé hűvösebb lenne a megszokottnál. Gondoltuk, csak a fűtést kell kissé feljebb állítani, meg is tettük, de délutánra még mindig nem éreztük azt a megszokott, kellemesen meleg hőmérsékletet. A férjem megnézte a központi fűtés kazánját, és megállapította, hogy valami nincs rendben vele. A víz sehogyan sem érte el a beállított hőfokot. Hirtelen nem tudtuk, kihez forduljunk. Amióta a házban laktunk, nem volt probléma a fűtéssel. Magát a rendszert a kivitelező által megbízott cég szerelte be, több évvel ezelőtt. Rákerestünk a neten a gáz szerelő Budapest kereséssel egy gázszereléssel foglalkozó szakemberre. Olyat szerettünk volna találni, aki azonnal ráér, nem kell napokat várni rá, és megfelelően képes kezelni a problémát.

Így találtunk rá a vizgazfutesszerelo24-re. Foglalkoznak a gázszerelés mellett víz- és fűtésszereléssel is, valamint duguláselhárítással. Szóval hasznos találatnak bizonyulnak számos probléma esetén. Ami megtetszett bennük, hogy többféle szakembert alkalmaznak, akik valódi szakképzettséggel rendelkeznek, nem holmi önképzőkör keretében tettek szert a tudásukra, a cég egy,- két- vagy akár ötéves garanciát vállal a munkájára és hivatalosan kiállított számlát ad.

Felvettük a céggel a kapcsolatot. A gáz szerelő Budapest területén egy órán belül ki tud érni, illetve online formában 0-24 órában be lehet jelenteni a hibát. A telefonos kapcsolatot választottuk, a munkatárssal való beszélgetést követően nemsokára ki is érkezett egy gázszerelő, aki megnézte a kazánt, kivizsgálta a probléma okát, és szakszerű segítséget tudott adni. Közben arról is felvilágosított bennünket, hogy miért érdemes rendszeresen, legalább éves szinten szerelőt hívni, mondjuk a fűtésszezon kezdetén, akkor is, amikor éppen nincs probléma. Előfordulhat ugyanis, hogy anyagelöregedés miatt bizonyos tömítések, csatlakozók cseréjére lenne szükség a téli nagyüzem beindítása előtt, és akkor valóban nem érhet bennünket meglepetés tél közepén, amikor éppen a legnagyobb szükség lenne a meleget adó kazánra. Ennek anyagi előnye is van, hiszen a kisebb alkatrészek cseréje lényegesen olcsóbb, mint egy teljes szerviz vagy csere, illetve a szén-monoxid mérgezés kockázatának kizárása sem egy mellékes tény.

Amikor egy valóban hozzáértő gáz szerelővel beszélget az ember, akkor érti meg igazán és tudja értékelni ezeknek az embereknek a munkáját. Rálátása lesz a tudásuk és tapasztalatuk egy kis területére, és rájön, hogy jobb, ha mindenki marad a kaptafánál, és nem kezd el otthon a saját szakállára kazánt szerelni, mert időnként nagyobb kárt okoz vele, mintha azonnal a megfelelő céghez fordult volna. Időnként csak fel kell lebbenteni a függönyt, mögé nézni, és máris tisztábban lát az ember.

gáz szerelő Budapest